A vágy lassan a ködben eltűnik, s nem marad más, csak egy lehelet. A képi illusztráció forrásanyaga: http://www.miabonyunk.hu/

Vágy az örök vándorhoz

Mikor elsárgulnak a szépen csengő szavak,
Mikor elmúlik a csak vággyá vált szerelem,
Ködös kapujába burkolódzva onnan lassan kilép,
Megszűnik a szívszorító érzés, a lebegő lélekből.

Nem tétova az élet, viszi magával a sorsokat,
Kitaposott utakon lehajtott fejek barangolnak,
Szomorú arcuk, az út porába rajzol vérző szíveket,
De a hang, mely mindig belülről szólít, visszahív.

Fájdalom, és a vérlemezekre tapadt vágyak terhe,
Mint sziklákat meghódítani, leküzdeni nem lehet,
Örök vándor lesz a vágyból, s a végén egy lehelet,
Kiért szívkeresztjén karcolat, keze fedi el arcodat.