Vasárnap kora délután a Tokaj-i úton. Hatalmas dörrenés, pukkanás hangja verte fel a környék nyugalmát. Baleset történt. Két személy ütközött össze frontálisan. Az eredmény egy halott, három súlyos és négy könnyebben sérült.


Fekete nap ez a mai, hiszen a délután csillogó-villogó perzselő melegségét hűvössé tette, hogy egy embertársunkat értelmetlenül vesztettük el a közlekedési baleset miatt. Nyíregyházáról haladtak, Nyírtelek irányába és a békés családi kis közösségből egy szempillantás alatt, egy „őrült” miatt kis csonka közösség, anya nélküli kis „társadalom” lett. Ennyit ér egy emberélet, hogy a fenekünk alatt dübörgő „vad lovakat” nem tudjuk kordában tartani. Kérdem én ezt nem tanítják az iskolában? A válasz egyértelmű: nem. Ennyi a mi autós életünk színvonala, mestersége, s egyben címere is lehetne a délutáni baleset helyszínén látott kép. Nézzük konkrétan mi is történt.


***
A beszámoló hírek
Mivel szemtanúja és lelki áldozata is vagyok a balesetnek, köteles vagyok ország és világ tudtára adni a „valós és tényleges” híreket. Hogy miért hangsúlyozom ezt a két gondolatot az mindjárt kiderül „kedvenc” napilapunk, „médiánk tömegtájékoztatója” /a Kelet-Magyarország/ napilap írásos közleményéből. Írásuk mottója legyen az „erkölcstelenség és emberi nemtörődés” búzakalászba csavart címere.

A kép illusztráció (forrás: Google)

Az újság tájékoztat bennünket, hogy egy halottja és két súlyos sérültje volt a balesetnek. Uraim, hol van itt a korrekt tényt közlő tömegtájékoztatás és nevelés. Az emberek fogékonyak a média híreire, állításaira, na de ennyire talán nem kellene feketére festeni a világot. Még mielőtt az írót bántanánk, előzőekben elmondanám, hogy a kolléga interjúját két fülemmel tisztán hallottam. Neki értelemszerűen a tájékoztatásért felelős személy is azt mondta, amit én tényként a bevezetőben leírtam.
Még egy apró pici gondolat, ami fáj. Az emberi élet, hiszen ez a kis dolog, amit ajándékként kapunk egy nagy életre egyenlő lenne egy vállrándítással, vállhúzással és egy hmm-el…Milyen az az újságíró kolléga /?/, aki azt kérdezi és pont tőlem /rejtőzködő újságíró/, a szakadt ruhás, tömegben megbúvó porontytól: Csak ez a két autó ment össze ? – ennyi…
Parancsolom, tegye le a tollat és vesse ki a társadalom az ilyen erkölcsön felnevelt hiénát. Ő nem ember, aki…

***
A baleset helyszíne
 Az út alatt megbúvó patak hídján a melegtől rezgõ nyárfák árnyékában síri csend. Az úton keresztbe fordult autó áll. Frontális ütközés, ez látszik messziről. A híd keleti fekvésű korlátjához négyütemű Trabant elcsavarodott alakú maradványai szorosan igazodnak. Motorházteteje a felismerhetetlenségig összegyűrve. A motort az ütközés szinte az utastérbe nyomta. Ketten ülnek benne. Nem mozdulnak, talán halottak? A Trabant mellett kicsavarodott lábú sérült kisfiú fekszik. Remeg a félelemtől, és nem tudja felfogni mi van. Fájdalomtól vonaglik kis teste, szavai csak egyet hajtogatnak: „Anyu hol vagy, ez fáj, anyu én meghalok!”

A kép illusztráció (forrás: Google)

Alig pár méterre van pedig tőle a mamája, kinek teste szinte felvette a roncsolt autó formáját. Feje erőtlenül lóg, kezének nincsen szorítása, s barna haját éltetőként a szél fújogassa, levegőt adva a tüdőnek, de mind hiába?
Mellette férje a sofőri ülésben. Ő mindent megtett családjáért, s a baleset elkerüléséért. Most mégis áldozata, fogvatartottja autójának. A baleset a kormányhoz préselte, fejét a kilométerórára bukva tartja, s könyököl a „nincs szélvédő” helyén.
A balesetet okozó másik autó /Fiat Brava/ utasai látszólag jól vannak, közöttük csak egy fizikai sérült van, annak is a combnyakcsontja törhetett el. Ő az ütközés lendületétől, mivel az anyósülés mögött ült, szinte kitörte azt. Arcán fájdalom, orrából patakokban folyik a vér. Fehér inge nehezen tűri az élet és az élet színe által kreált „festéket”. A halálszín árnyékai ezek.
Másik négy társa nem túlságosan sérült, de nekik is vérzik az orruk. Ők inkább lelkileg sérültek. Egyiket közülük annyira megviselte az eset, hogy szíve alig bírja már a stresszes állapotot. Kapkodva szedi a levegőt, s nem akar tudomást venni az egészről. Pszichésen nem bírja. Az út menti árokba fekszik, mert erőtlen, remegő lábai nem bírják az állást. Aztán csend és „halhatatlan” várakozás.

***
A mentés kezdete
A tűzoltó autók érkeznek meg elsőként. Kezdetét veszi a mentés. Mintegy tíz perc telt el a baleset megtörténte óta. A helyszínen szorgoskodó tűzoltók pontosan felmérik a helyzetet és megbeszélik a tennivalókat.
Gyertek ide ez még él, vágjuk ki! – mondja a tűzoltó.
A másikat hagyjad, az már …- és még jó, hogy a környék és az emberek zaja elnyomja a hangokat.

A kép illusztráció (forrás: Google)

Előkerülnek a megfelelő szerszámok a munkához: áramfejlesztő és nagynyomású vágó. A küzdelem percei ezek, az életben maradásé. Most válik értelemmé egyes emberekben a tűzoltói munka fontossága, hivatásuk ereje. Az ember pusztán két kezével mit is érne…
Gyorsan dolgozik a vágó az emberek közelebb húzódnak és együtt egy szívvel drukkolnak a sikerért. Megtörténik az első mentés. Közben a mentő is megérkezett /egy perc múlva a második is/. Apró mentőorvos ugrik ki a kivágódó mentőajtó mögül. Jelleme, arcvonásai tapasztalt emberre utalnak. Nem most lát ilyen esetet először. Utasításokat ad és a hordágy a Trabant sofőrjének oldalához kerül.
Egy élet egy sors. A test mely nem képes traumás állapotban irányítani önmagát, puha meleg húsként kerül a hordágyra. Nem mozdul, de lélegzik.
Hozzatok infúziót! - hangzik az orvos szava. Bekötik, s a vénák a szív dobbánásával nyelik az éltetõ nedveket.
Gyertek ide, még él, vágjuk ki gyorsan! – kiáltja egy tűzoltó, aki ujját az asszony ütőereinek tartja.

***
A szív dobbanásai, és az idő
Sok-sok perce, hogy a fiatalasszony teste mozdulatlanul ült az autóban.
Hozzátok a nyakcsigolyavédőt, addig nem mozdítjuk! Felkerül az orvosi segédeszköz a nyakára. Látom az arcát, szinte ködös, szürke, arcizma sem rezdül. Fiatal élettel teli hölgy és mégis … Mégis él!
Mindenki sürög forog körülötte s egyedül talán én láttam, hogy megmozdul a szája. Mondani akar valamit, de nem figyelnek rá. örökké enyémekké maradnak szájának mozdulatai. /Boncolgattam, mit akarhatott mondani: Gabi vagy Fiam /
Hozzátok a gerincágyat a nélkül nem emelhetjük ki! - szólt a mentőorvos.
Sok-sok kéz szorgoskodik körülötte, és végre megszabadul rabságából. Infúziót kötnek be neki, és lélegeztető gépre teszik. Lábfeje befelé fordul az ágyon, ez törés jele. Szeme félig nyitva, s igézőn szürkén fényesen, tudattalanul kémleli a kék eget. Ő már két világ között mozog …

A kép illusztráció (forrás: Google)

A mentőbe kerül, s időközben újra kell éleszteni. Nem sikerül, s a nyitott mentőajtón keresztül lelke a szabadba kerül. Aki hisz a lélekben, gondoljon bele mit is érezhetett Ő, a néhány perce még boldog családanya. Földön fekvő fiát közben ellátták, rögzítették végtagjait.
A két hölgy, akik mindvégig a gyermek mellett guggoltak, végre fellélegezhetett. Ők öntöttek lelket a várakozás gyötrelmes perceiben a gyerekbe.
Az egyik mentő útra készen a kórházba indul.
Jelentsétek a kórháznak, hogy van egy súlyos és két életveszélyes, apa és fia - szól az utasítás a mentőápolónak. Elindulnak, s a másik mentőautó, ha szirénázva is, de követi az elsőt. Csend van benne…
Odébb az út másik oldalán szerelmespár csókolózik. Tény, hogy nem vagyunk egyformák emberek. Hol vannak az emberi érzések, amelyeknek ilyenkor általában elő kellene jönniük. Hol vannak az érzések amelyek könnyes szemeket fakasztanak. Nincsenek és a felnövő generációk sora, a világfejlődés áldozataként, a számítógépek nagy korát élve, bután és értetlenül fog meghalni. Az ember nem lesz más, mint szemét vagy ha jobban tetszik sitt.
Egy óra feszültség után már csak a gépek a „halálosztók” maradnak a pályán. Rajtuk a szerep és a rendőrök végzik a helyszínelés fontos munkálatait. Fényképek, videók sora a nyomok rögzítésére.
Két gyerek megtalálja a vétkes autó rendszámtábláját a patakban. Rajta a neve: BUA- 419 Az élet az autó számára nem adott észt, mert nem volt ki uralkodjon rajta. Nem tudom hogy, de áttértem a másik oldalra, mondja a gazdája. /Dehogynem tudja, csak nem akarja./
Nem sajnálom, s gondolom Önök sem. Gyilkos, felelőtlen ember és a társadalom igazságszolgáltatásának enyhe dorgálása után visszakapja a jogosítványát. /Ha egyáltalán elveszik tőle./ Tönkretett egy családot, amely csonka lett és talán a nyomor is felütheti a fejét. A kórházi költségek, a rezsi, a munkakiesés, s talán a legfontosabb a szeretet, s a szerelem. Mindez egy pillanat alatt lett szomorú valóság. Ez nem az első és nem az utolsó ilyen eset, mégis, ha meg is értik az írás tartalmát, holnap egyesek már tudomást sem vesznek róla.
Tudósok ezt a bogarat ültessétek az emberek fülébe, ha tudjátok!

***
A hiénák sikere
Elsőként a tűzoltók után érkeztek a hiénák, a „dögeltakarítók” félig-meddig helyet hagyva a mentőautóknak. A pénz, biztos a pénz hajtja őket, s nagyon jó információkkal rendelkeznek, a rendőröket is megszégyenítve. Volt egy jó napjuk, a kifizetett elszállítási díj elköltését is beveszi a gyomruk. Végül is rájuk is szükség van.
Az utat a takarítógépek veszik birtokba. Az autóból /Trabant/ kirepülő tárgyak: magazinlap véresen, a gyermek ruhája, és egyéb apróságok a patakba kerülnek, illetve felakadva a partoldalon bizonyítékként maradnak.
Másnap. A helyi lap, s a rádió beszámol arról, hogy halálos közlekedési baleset történt a 38-as főúton.
10 óra 30 perckor sötétzöld Volkswagen Passat áll meg a hídhoz közel. Két őszülő ember száll ki belőle. Kezükben virág. A megadott helyen keresik az életet, ami mára „halál”. Turkálnak az ott felejtett tárgyak között és keresik az emlékeket, amelyek talán nem is olyan fontosak, mint lányuk akit felneveltek. Láthatólag nem tudnak feldolgozni semmit az egészből, zavartak, s hitetlenkednek, hogy talán nem is igaz az egész.
Virágkoszorú kerül az út menti fa tövébe, mintegy írásként, hogy megszűnt egy élet, s egy boldogság.