Ördögien megszenvedett szerelem!

Ne vedd el tőlem a kéjt, az édes szerelem kéjét,
Habár halott vagyok már, mégis ragaszkodom hozzád.
Hozz vissza az életbe, kellesz még nekem kedvesem,
Egy forró csók tőled, s újra felébreszt a szerelem.

A piros színt kapott szem, stoptábla az élethez. A képi illusztráció forrásanyaga: Google

Halott világ ez, amiben most élek, nincs forró csók,
S a vágyaimat az ördög égeti el forró tüzekbe ölve,
Lelkek sírnak, nyöszörögve égnek, csak bánat regél.
De egyet tudj, én nem engedem magam a hűvös földnek!

Kapaszkodom foggal, karmaim véresen rögökbe túrnak,
Lábaimat erősen markolva, sötét erők a föld aláhúznak,
De van még erő lelkemben, hiszen te adtad át egyetlen,
És nincs bennem félelem, fájdalom, égő rothadó testemben.

Vigyél el innen könyörgöm, imádkozva könyörögj Istenhez,
S ha bűnt követtem el ellened, a bocsánat egyben kegyelem.
Találkozunk mi még valahol, lesznek még szemeid szemfedelem,
Elfelejteni téged soha nem, de halálból feltámadni sem, és nem, és nem!

Kaparom a kemény sáros földet, a gödör egyre mélyebb,
Nem látom a napot, az eget, a világot, de már nem félek...,
De egyszer csak a mély  gödör beomlik felettem, és eltemet.
Eltüntetve a világ szeme elől, örök kárhozatra ítéltetve éltemet.