Érzelem Király némasága (tanulságos mese)

A valóság mindig a lelkedben búvik meg, az érzelmeidben lakoznak, mint a szem, a lélek tükrében, úgy láthatsz csak tisztán és igazán. Ha a lelkedben megbúvó érzelmek másra utalnak, akkor azoknak úgyis igazuk lesz, akár idővel, a soha, az lehetetlen, hiszen minden megtörténik, és megvalósul.

Hol volt, hol nem volt, az emberiség gondolatán is túl, élt nagy magányában egy király, aki örök életére arra lett ítéltetve, miképpen ne tudjon megszólalni, de mindezért cserébe, azt az ajándékot kapta az élettől, hogy mindent, ami a szívéből fakadt, azt a tiszta szeretetnek érzelmeivel tudta kifejezni mások számára. Innen is fakadt a neve, melyet országának népe adott neki: Érzelem király. Szemei csillagként tündököltek, amikor beszélt, és testének harmóniájában úszó mozdulata, angyalok csillámporával terítette be a lelkeket.

Királyi udvar. (A képi illusztráció forrásanyaga: Google)

Érzelem király, már gyermek korában, mindig is csodálattal figyelte azon kis barátait, akik szavaikkal mindent el tudtak érni az életben, mindent megkaptak az élettől, amit csak lehetett, a jót, a szépet, és a rosszat is, de mégis boldogtalanok voltak. Némelyikükben nem volt érzelem, és mozdulataik nem találtak befogadtatásra, s megértésre. Ezen kis barátai boldogtalanok voltak, mert mindig önmagukban hadakoztak panaszaikkal, de nem tudták azt elmondani senkinek sem, miképpen nem talált az befogadásra, megértő szívekre, és tanácsadó fülekre. Panaszkodtak is neki rendesen, elmondták bánataikat, sikertelenségüket, de ő szavak nélkül is megértette őket, mivel ő volt az Érzelem király, aki mindent megérzett, és átérezte érzéseiket. Történt aztán egyszer, mikor a palotájában nagy ünnepséget rendezett, hogy egy nagy vita kellős közepén elmosolyodott, kiült az arcára a válasz, szemeiben a megértő értelem, mely a válaszok sokszínűségével ült ki, az őt bámuló udvari férfiakra és hölgyekre, úgy hogy a hajadonok is pírt fogtak. Elterjedt ám ennek híre, hetedhét határon át és túl, jártak is egyre többen hozzá panaszaikkal urak, grófok, alattvalók és apraja falva népe, a világ minden tájékáról, mert akkora híre ment a nagyvilágban.
A számtalan sok nép, mely a színe elé járult, Érzelem Király szemeiből olvasták ki a nekik szánt válaszokat, érintéseiből tanulták meg a tettek kifejező szándékát, annak sikerét megtudván, amiért nem voltak hálátlanok, hiszen ellátták mindenféle jóval hálájuk jeléül, melyet már ők sem szavakkal mondtak el neki. Nem kincsek voltak azok ám, és nem nagy vagyonok, de még egy fikarcnyi gombos tű sem, hanem olyan szavak és tettek, amelyekkel a Király mindig gazdagabb lehetett lelkében. Gyarapodott is Érzelem király lelkivilága, hiszen a belső énjében rejtőző kicsi könyvtárának gyűjteménye, az abban tárolt szavak nélküli érzelmek, és az arra adható válaszok gyűjteménye, napról napra egyre hatalmasabb lett, Ő meg sokat tanulhatott mindezekből. Az élet által ráruházott némaságának köszönhetően, annyi féle-fajta érzelemhez és érzelemvilágokhoz juthatott így hozzá, hogy felnőtt korára, ha csak egyet pillantott valakire, akkor annak a lelkének mindenre választ tudott adni, elmondván neki a teljesen  világot, melyben a sok rossz dolog mellett, a sok jó tettekre, cselekedetekre is tudott érzelmeivel segítséget nyújtani és buzdítani arra, hogy az élet szép, csak fel kell fedezni azt.

A kék szín, a szabadság színe, no meg a léleké, mely oly könnyed, mint a lepkék. Mit gondolsz, és mit érzel? (A képi illusztráció forrásanyaga: Google)

Érzelem Királynak, csak egy bánata volt, hogy nagyon magányos volt, és annak ellenére, hogy mindenre tudta a választ, csak az önmaga problémájára nem, mert nagyon boldogtalan volt a lelke egyik eldugott szegletében, ahová csak ő jutott el, szégyellte is a világnak világa előtt. Nem tudott beszélni róla, nem is tudhatott, mert egy szó, annyi sem hagyta el az ajkait, és nagyon nyomasztotta. Nem is tudhatott, mivel ő volt az Érzelem király, örök időkre némaságra ítélve, az emberek meg leginkább a szavakat ismerték, a szavakra a választ, és azok után a tetteket.
Történt azonban egyszer, hogy országának járása közben, egyszer egy szép napon, megérintette valami, valami furcsa dolog, amit addig soha nem érzett. Hét nap hét éjszakájáig kereste rá a választ önmagában, mire megtalálta, és életbeli tapasztalatai alapján végülis rájött, hogy ez az érzelem nem más, mint a legcsodálatosabb dolog a világon, a szerelem, de annak is a hiánya. Voltak ugyan az is udvarában hölgyek, de azon kívül, hogy meghallgatta szavaikat, megtanította őket az érintésekre, azok válaszok nélküli válaszaira, az érzelmekre, és azok kifejezésére, de komolyabban még nem érzett ilyet, ami belőle fakadt.
Azon a napon, mikor mindez történt, nem egy szó érintette meg, hanem egy csodálatosan kék színben csillogó szempár, mely néha-néha eltűnt előle, majd újra előbukkant a szempilláinak menedékéből. Nem szólt, mert nem szólhatott, mert a lelkében volt minden, csak nézett, nézte a lányt, akinek a szemében megjelent az örömóda, a huncut kacagás, a király felé érzett érzelem, mely nem a szavaké volt, hanem az egyszerű tetteké. Egyszerű volt az a lány, de lelkében tiszta, mely megtalálta a király érzelem világának, és azon legmélyebbre eldugott és megválaszolatlan kérdésekkel teli pontját, melyet titokban tartott, melyekre sohasem talált választ.

Az érzelmek, mint a tornádók, úgy hatolnak be a lelkedbe. (A képi illusztráció forrásanyaga: Google)

És, hogy mi a mese tanulsága? Soha ne lásd a téged körülvevő világot igaznak és valósnak, mert nem biztos, hogy azt látod, amit látsz, amit szeretnél, mert ha a dolgok mögé, az azok mögött megbúvó érzelmekbe nem látsz bele, akkor néha azok nagyon csalfák tudnak lenni, csalódást okozva. A valóság mindig a lelkedben búvik meg, az érzelmeidben lakoznak, mint a szem, a lélek tükrében, úgy láthatsz csak tisztán és igazán. Ha a lelkedben megbúvó érzelmek másra utalnak, akkor azoknak úgyis igazuk lesz, akár idővel, a soha, az lehetetlen, hiszen minden megtörténik, és megvalósul. A gondolataidat tudod irányítani, de az érzelmeidet nem, mert a lelked ugyan fájhat, s kínokkal telien és kimutathatóan kacaghatsz is ennek ellenére, de ezzel becsapod önmagad, és másokat is.
A mesének ezzel nincs vége, mert továbbfolytatódik az élet mindannyiunk szívében-lelkében, örömünkben, bánatunkban, magányunkban-szerelmünkben. Annak ellenére, hogy nem mindenre tudhatjuk a választ, s néha csak önmagunk problémáján segíthetünk, ha boldogtalanok vagyunk, de lelkünk egyik eldugott szegletében, ahová csak mi jutunk el, ott uralkodik Érzelem király, aki mindenre megválaszol.