Szerelem után sírni, bőgni mint egy marha, nem érdemes, mert úgyis le vagy szarva, vagyis szarvaid úgy állnak, miképpen a Hortobágyon legelésző szürke-marhák dicső trófeái. Hogy bőg hát egy elhagyott és csalódott szerelmetes marha, a volt szerelemért?

Szeretlek te marha, a galambok néha elszállnak, de visszatérnek tubicám. A jó madár agyában is ott van a mágnes, mely hazavezeti, s nem a gondolatok téves útját járva, melyben néha eltévelyeg ugyan, mert ostoba, miképpen a hitetlen élet kavalkádjában is csalfa a szerelem. Az, hogy hitet adtál nekem, összeköt veled, és mint minden nap veled és Istenemmel kelek, de nem hagyja el szó ajkaimat, csend ült meg bennem, ahogyan a lelkem beteg, szenved az alázatos engedelmedért. Mennyi az út, és mennyi a szív dobbanás, míg hátra nem hagy maga mögött örökre minket egy nap, egy életet, és egy marék alázatot, mely most a te kezedben van, mint sorsom, melyben ha nincs hited, emeld hát fel a fejed az ég felé,és légy erős, bízzál meg bennem. Szád szótlan legyen, de lelkedben emeld fel kiáltó szavaid, húzd ki magad, hagyd a bűnös gondolatokat, és bízd rám lelkedet és sorsodat. A hitem benned, annyi mint senki másban,de az élet szeplőtelen vallomásban, és nem bízhatok meg az eltévelyedett bűnös csodákban, nem akarok élni örök körforgásban, nyugodni akar veled lelkem.
Fogd hát meg két kezem, vigyél bele a hitembe benned, egyként egymásért az örök életbe, mely úton csak egy út vezethet felfelé, a szeretetre régen vágyott hitem feléd. Ha megfogod még egyszer a kezem, én azt többé nem engedem el soha, vigyázz rám és szeress, ennyit kérek, nem kell mást tenned, és csak annyi lesz a életed, mint a faágakon békésen turbékoló galamboké.
A képek illusztrációs forrásanyaga: Google