Bassekou Kouyate 1966-ban született Maliban, a griot-k - vagyis a zenészek és történetmondók - kasztjában. A legősibb nyugat-afrikai húros hangszer, a ngoni mestere. Mielőtt megalakította saját zenekarát, olyan sztárokkal játszott együtt, mint Taj Mahal, Ry Cooder, Toumani Diabate, Keletigui Diabate és Ali Farka Toure, de az igazi világsikert a négy ngoni-játékosra épülő Ngoni Ba hozta meg számára. A mali zenekarokban korábban legfeljebb egy ngoni kapott szerepet, így senki nem tudta elképzelni, hogy Bassekou mihez kezd négy ngonival… Ám miután már debütáló, Segu Blue című albumával elnyerte a BBC-től „Az év afrikai előadója” és „Az év afrikai lemeze” címet, újra divatba jött ez a kis pengetős instrumentum.
Bassekou pedig sikert sikerre halmozott. Az I Speak Fula című albumát Grammy-díjra jelölték, a 2013-as Jama ko pedig „Az év albuma” lett az európai világzenei rádiósok listáján és számos szaklapban egyaránt. Zenekarával Bassekou bekapcsolódott az Africa Express című projektbe is, melynek keretében Angliában Paul McCartney, John Paul Jones és Damon Albarn társaságában szerepelt. Magyarországon eddig két alkalommal lépett fel: 2010-ben a Vidor Fesztiválon és 2014-ben a Szigeten. A Művészetek Palotájába tavasszal megjelenő új albuma turnéjával érkezik, a mali blues és a pszichedelikus rock narkotikus elegyével.
Hírforrás:https: www.mupa.hu

szóló ngoni
Amy Sacko
ének
Mamadou Kouyate
basszus ngoni
Moustafa Kouyate
ngoni ba
ütőhangszerek
közepes méretű ngoni
Moctar Kouyate
lopótök
VILÁGSZTÁROK A V I D O R F E S Z T I V Á L O N !
K O S S U T H T É R
AU G U S Z T U S 2 8 . P É N T E K 2 0 3 0
Bassekou Kouyatet ismerősként köszönthetjük, hiszen 2010-ben a VIDOR Fesztivál színpadán láthatta
először a magyar közönség. A Maliban született művész a lant ősének tekinthető ngoni mestere,
aki ezt az ősi hangszert forradalmasította. Mielőtt megalakította saját zenekarát, a négy ngoni-játékosra
épülő Ngoni Ba-t, olyan mali sztárokkal játszott együtt, mint Toumani Diabate és Ali Farka
Toure. Első lemezével, a 2007-ben megjelent „Segu Blue”-val elnyerte a BBC-től „Az év afrikai előadója”
és „Az év afrikai lemeze” címet, az azt követő „I speak fula” című albumát pedig Grammydíjra
jelölték. Legújabb lemeze, a 2015-ös „Ba Power” amelyben a Ba jelentése erős, nagy és ugyanakkor
együttes, közvetíti Bassekou üzenetét: azt szeretné, hogy a zenéjéből áradó erő minél több
embert megérintsen.
BASSEKOU KOUYATE
„Kouyaté a hagyományos ngoni száraz hangzását elektronikus
torzító és pedál effektusok segítségével frissítette fel, ezzel
egy nagyon egyedi hatást ért el, a fémes pengéstől a mormolóblues-ra emlékeztető üvöltésig.”
-The Daily Telegraph (UK)-