Csépán és Csenge
(modern kori, társadalomszociológiai mese)
Az üveghegyeken innen, és túl, élt egyszer egy palackos italokat szerető család, ahol csak a két gyermek nem ivott még szeszes italt rendszeresen, mert még nem jártak hétvégenként diszkóba, ami előnyükre volt, meg hátrányukra is egyben. Egy szép napon nevezzük nevükön a gyermekeket, Csépán és Csenge, no meg az édesanyjuk, Bibiána maradt otthon, mert apucinak se híre, sem hamva nem volt e ház tájékán, még a környéken sem, szóval a madarak sem látták, nem is regéltek róla.
 |
| Mondj egy mesét, ami híres, mondj egy mesét, ami szép, mely megszépíti kettőnk életét. A kép illusztráció, a képen szereplő személyek élet- körülményei valósak, és Erdélyben élnek (forrás anyag: Google) |
Még munkában van kisfiam. – válaszolta a mamája, kissé izgatott hangon, de az sem az aggódás miatt volt.
Csépán furcsállóan nézett rá, s az eddigi tapasztalatokat leszűrve, megvakarta gömbölyded hasát, mely a sok éhezéstől felpuffadt, de csinosan feszült rajta a bőr, a nap fénye meg még-jobban csillogott rajta, amikor az még fel is fúvódott. Még nincs baj – gondolta magában Csépán, és lefekvéshez készülődvén, álmos szemét dörzsölgetve, kérte az esti mesét az édesanyjától.Bement hát fürdetlenül, mert a fürdőkádat és a csaptelepeket leadták a MÉH telepen, s a villany-nélküli szobájába, ahol a gyertyák is csonkig égtek már, hanyatt-dőlt a bevetetlen ágyában, s várta mamáját, hogy az elmondja neki az esti meséjét.
De, úgy ahogy bement a szobájába, úgy ki is jött onnan, mert hangos büfögésre lett figyelmes, azt hitte, hogy a mesebeli szürke-marha jött el hozzájuk látogatóba.
Az anyja volt csak az, mert beleivott a melegtől felpezsdült és megposhadt „5 puttonyos borba”, melynek tetején a penész, már rózsaként virított, de a gigája levágta azt róla, úgy nyelte szomjában.
Jaj, jaj mi lesz velem, ki lesz velem, a napnak is vége, a bolt is zárva, nincsen borom – sipákolt az asszony a böfögés után, ki fekteti le a gyermekeimet, ki mond nekik esti mesét, mert a részegségtől felállni sem tudok, bizsereg a lábam, a nyelvem nem forog.
Egyszer csak az ajtón kopogni, zörögni, majd dörömbölni kezdtek.
Nyisd ki az ajtót, te „sárkány” – üvöltötte valaki odakintről, majd egy nagy koppanás hallatszott, és néma csend.
Csenge nézett ki először a háromszor betört, és összetört keretű, nejlonnal, újságpapírral befedett ajtóablakon, és nem látott semmit, egy kukkot sem, meg egy mukkot sem.
Az anyja vakon volt már ezen az estén a sok italtól, de Ő is próbált kimenni a bejárati ajtóig, előbb az asztal alatt átbújva, aztán meg felállni a konyha ajtófélfájába kapaszkodva, s onnan már csak egy körkörös táncos mozdulat volt a bejárati ajtónak nekiesni, és a kilincsben megkapaszkodni.
Jaj, ordított fel fájdalmában, mert a bordáját végig zongorázta az ajtókilincs, s csak kicsin múlott, hogy el nem törte azt.
Csend, mondhatni síri, de a nyelve sem forgott, aztán körülményes lyukkeresés, kisebb volt amibe bele kellett volna találnia, mint a boros flakon szája, melybe a nyelve vége belefért ugyan, de ebbe a kis kulcslyukba a kulcs sehogyan nem akart beletalálni, végre egyszer csak a csoda kisvártatva megtörtént, a zár kulcsának viszonzatlan-visszhangjának nyikorgása.
Csenge lépett ki az ajtón, Őt követte Csépán elsőként, mert anyjuk még mindig tántorgott, és eldobta a kezében maradt semmit, de az agya azért még a helyén maradt. Néma csend, s amerre ment, és zöld köd ült a tájra, de az csak a szemén lévő hályog miatt, amúgy köd sem volt.
Csépán és Csenge, hirtelen horkantásra lettek figyelmesek, amitől megijedtek. Talán vaddisznó (?), legalábbis akkorának tűnik, de már tudták, hogy az apjuk, Kerecsen Kötöny érkezett haza, aki mindig bújócskásat játszott velük, de könnyű volt Őt mindig megtalálniuk, mert majd mindig ott lapult a fűben, ahol részegen összeesett.
Bibiána, más nevén "Kocsonya- mama", időközben észhez tért, orra nem érzett idegen szagot, így hát arra gyanakodott, hogy a férje, Kötöny érkezett haza, s mindent lebegő görbének és forogva látva, egyenesen ment ki a lakásból, mert-mendegélt, mint egy merev robot, mert a merev részegség ezt szabta ki neki feladatul. Az utcai kapuhoz érkezvén, mely fából volt, de csak volt, mert tavaly füstbe ment terv lett, a téli fűtési szezon által, csendesen megállt, s egy oltárian megcsavart végbél szellővel nyugtázta a napot, mely sportcsíkot húzott a bugyijába. Látta a férjét, aki segítségre szorult, tudta neki sem ártana, de minden erejét összeszedve átugrotta a kapu előtti járda-szegélyét, ami sohasem volt se magasabb, se alacsonyabb szinten, mint a járda szintje, azaz semmilyen akadály nem volt előtte, de máris a vízelvezető árok túlsó partján találta magát, akkorát repült. Hogy átugorta, azt nem mondhatnánk, de hogy rutinosan, az nosza, csak nem lábra érkezett Bibiána mama, hanem két-vállra fektette magát, s az orrával támasztotta meg saját magát stabilan a földön.
Sikerült!-motyogta magában csendesen, és oldalra nézett.
Érezte Kötöny, a „Szesz-sárkány” pillantásait, és egy szemfülnyi idő alatt, oldalán végig gördülve, mellette találta magát a bokor aljában.
Édes párom, pici párom gyere be, ne itt fetrengj kint az utcán a gyerekek szeme-láttára – csalogatta hívó szavaival befelé a házba Bibiána, de…
Elfelejtette, hogy milyen nehéz ez a totál részegre beszívott„dög”, ráadásul mindig úgy elengedi fülét-farkát, mint egy három hónapos csecsemő büfiztetés után. Szélesre tárta hát karját, és megfogta az élettelennek tűnő testet. Húzta, vonszolta a sártengeren keresztül, mígnem a szükséglakás kiskapujába meg nem érkezetek.
Hétszer koppant Kötöny feje a járdán, és hétszer kitárt karjai, mígnem egyszer megakadtak a kapu oszlopaiban, mert hát a hóna alatt fogta meg Bibiána, s azok szét voltak tárva.
Bontsam, vagy ne bontsam le a kaput, hogy be tudjam húzni az udvarba Kötönyt -ezen tűnődött, majd történt valami.
Csépán és Csenge ekkor, pályázatot írt ki a fejükben, majd nyertesként először Csépán a bal-, majd Csenge a jobb karjába rúgott apjának dinamikusan, így segítve anyjuknak az ezeréves álmába szenderült élettársának behúzásában, mire az a fájdalomtól félkómásan felébredt egy szó erejéig:
Anyád te ribanc, iszunk vazze! - és félrebillent fejjel, gondolatában újra kortyolt az „életet adó” nedűből, de az csak a „tüzes” nyála volt, és megint magába fordulva bealudt.
Hét perc, és hét másodpercen keresztül vonszolta befelé a házba Bibiána a kedvesét, mígnem a kipóckolt lábú ágyhoz nem értek. Dűlt az, borult az mindenfelé, mert a gyerekek nem jártak iskolába, s nem volt elég tankönyv a háznál, ami pótolta volna az ágylábakat. A mesének sem lenne lassan vége, ha nem került volna fel a családapa az ágyra, a gyerekek segítségével, akik már nem számíthattak ezen az éjszakán az esti mesére, de viszont benne lehettek ebben a mesében, aminek Ti örülhettek gyerekek, akik nemsokára álomba szenderültök. Remélem tetszett, Jó éjszakát gyerekek, de hoppá-hoppá, még sincs vége a mesének, mert még Bibiána mama felhorkantott egyet a széken ülve.
Levágom, mind a két fejed, te köcsög!-kiáltotta, mielőtt leült volna a konyhaszékre, mert már zavarta nagyon a kettős-látása, és mivel nem hitt a három kívánságban, inkább törvénytisztelő maradt, s megbocsátott magának, aztán üveges szemekkel Ő is beájult, s az utolsó gőzt kiengedve, szusszantott egyet, pont Csépán és Csenge arcába, akik megérezték a törköly büdös szagát.
Estefelé járt az idő, közeledett a lenyugvás ideje, elérkezett az ideje a két gyermeknek a lefekvéshez. A szemük sarkából még a mai napnak is vesztesen visszapillantottak, és bementek az ajtótlan-ajtókereten a szobájukba. Bebújtak kicsiny kifeküdt vackukba, betakarták magukat, és azon az estén, senki nem mondott nekik mesét. Csépán gondolatai elalvás előtt az „Óperenciás” tej, és húshegyeken túl járt, majd megvakarta piros–pici himlőktől „pöttyös” viszketős arcocskáját, és békésen elaludt.
