"Mennyivel könnyebb volna, hogyha két életem volna....tudnám, amit ma nem, hinnék mindenkiben...egyet örökre odaadnék Neked..De a másik szabad lenne, mindennap szárnyra kelne, s mindenkit szeretne, akit lehet...oóhh!...Istenem, miért nincs két életem?...örök volna, s ha a világ elpusztulna, akkor is tovább lobogna."(Piramis:Ha két életem volna)
Egy szép reggelen, mikor a természet lágy ölén napoztam, ugyanis ráértem lazítani egyet, ebben a rohanó világban, és amúgy-is hét-ágra sütött a nap, a hasamra ütöttem, de is ott maradt a kezem, a hasamon, és szikraként pattant ki egy gondolat. Nem tudom miért, mert egy furcsa ritmusú agytánc fogott el, a hétköznapiságtól eltérő, perverzen kreatív, és mivel az a kis tenyérnyi terület árnyékban volt, valamint nem érhette napfény, csak a sötétség árnya borult reá, s az izgatott, vajon mi van alatta, és mi van felette a külvilágban, ha a tenyerem az origó. Sajátos a gondolat, sajátos a mottója és a mondandója.
Ha a nagykállói diliházban, a külvilágtól elszeparáltan tartják a bolondokat, a bolondok házán kívül, még mennyi bolond élhet közöttünk, akik azt hiszik magukról, hogy normálisak? A nekünk természetesnek tűnő, mert a szemünk, s a fülünk, csak azt látja-hallja meg, ami elé van tálalva, valamint az agy kész tényeket kap, akkor tudunk e különbséget tenni jó és a rossz dolgok között, miképpen minden nap benne élünk, azt elfogadjuk, de tudunk e tenni ellene, változtatni a tényeken, vagy mi kerülünk diliházba, a sok őrült meg kint rohangál, éli szabadon a világát?
A tenyerem kicsinyke felülete alatt, az ember lapul meg, a természetes ember, a külvilág szeme elől elzárva, csak a jó Isten láthat a dolgok alá. A kézfejem és a mindenható világegyetem között, ott a bűn, a bűnös gondolat, a gyűlölet, az eltiprás, mely az emberiség pozitív oldalait kihasználva, mindent elkövet ellene, hogy elnyomva szabad akaratát benne, tehetetlenségi érzéseket váltson ki belőle, amely felett áll a hatalom, és nem az Isteni áldás, miképpen embernek születtél, voltaképpen nem fizikai értelemben igába hajtott, lelkében fogva tartott rabszolgának, az ördög uralma alatt. Amit látsz, amit hallasz, ahogyan teszed, amit mondasz, úgy cselekszel, a külvilág bolondjai ebből élnek meg, téged "diliházba" zárva, mert te nem láthatsz, nem hallhatsz, nem teheted, nem úgy cselekedhetsz, nem azt mondhatod, amit szeretnél, ezáltal önmagára veszélyes bolond vagy, mert nem tudsz semmit az életről, nem lennél képes önállóan fenntartani magadat, sőt önmagára, és a társadalomra nézve, közveszélyes bolond lennél, miképpen nem ismernéd a biblián kívüli, jól megrendszerezett világodat, melyben élsz. A bolondok szerepeket játszanak, bele is élik magukat, s még mielőtt a kritikád elhangzana, te nem érzed véletlenül bolondnak magadat ebben a világba. Dehogyis nem, mert annak is néznek, csak sorold fel önmagadban, az élményeidet. A kezed az origó, alatta az ember, tudsz e a természet lágy ölén lazítani egyet, ugyanis ráérsz e lazítani, ebben a rohanó világban, mikoris hét-ágra süt a nap, s a kezed ott marad e a hasadon, mikoris szikraként pattan ki egy gondolat?
Kéz kezet mos, ki nyújt kezet, hogy a tenyered egész árnyékában ott legyen az ember, a természetes ember, mely alatt csak az Isten láthatja meg a dolgokat, a gondolatodat.
