"Te magadnak hintettél szét, mivé lettünk, fojtogató gáz burjánzik felettünk. Sónak szántál, de megíztelenedtünk, ragyogó lángnak, de megfeketedtünk. Tusakodó szánk, némaságra dermedt, remélhetem még hirdetni a szerelmet. Valljam, mint aki rádnéz, soha senki másra, nem vereségre és megtagadásra-ezért a látásért könyörgöm-, és akármilyen mélyre zuhannék is, Hűtlenség te győztél, mégis, mégis, mégis. Elhagytuk egymást, de örökre soha, a szerelem néha ostoba, engedd lelkem haza, mert szívedben van annak otthona."  (Blogger)