Szemtelenül szép nap volt, az Isten háta mögötti eldugott kis erdőben, csak egy csiga visított a kanyarban, mert nagyot fékezett, és égett a talpa. Eme picinyke mese azonban nem a csúszós csigáról szól, hanem egy az ízeltlábúak meghatározására használatos kis-könyvben sem megtalálható fajtájú kicsinyke bogárról, aki álomba szenderülve pihent egy jól megtermett cédrus fa alatt, melyet Csontvári Kosztka Tivadar sem festhetett volna meg szebben, még ha élő faágakat is ragasztott volna a képre. Múzeumba illő volt a fa, olyasfajta kétmillió év elmúlta utáni kövületnek való, és a tudósok számára, ha még lesz élő ember a földön és megtalálja. Fű lengedezett eme fa alatt, bőséges áldomással lovaknak, az arra járó gumós fogú vadaknak, terméseivel madaraknak, akik azonnal lefordultak róla, ha megkóstolták mérgező terméseit, de eme kicsinyke bogárka a fa alatt éhesen, szomjasan nyomta a rémségek álmát. Nem volt már egy jártányi ereje sem, hogy felmásszon a fára, ahol a számára bőségesen lett volna táplálék, ugyanis a mézet szerette, mert ő volt a félrecsinált bogár, a méhkasok, szerettet vendége, mert egy jó falatért kitakarította rendszeresen a méhek házát, de készpénzt soha nem vitt el.
Tehát ott tartottam, hogy az elgyengült kis bogarunk elaludt éhesen, szomjasan. Álmában repkedett boldog bárányfelhők felett, akik meg voltak nyírva nullás géppel, és kitárt kitin szárnyán a nap csillogó fénye játszadozott operabált, annak is a harmadik belépőjét, s harmatnak hideg vize adott neki szomjúságára éltető cseppeket, esténként pedig, száraz fűszálak takarója melegséget, valamint oltalmat, a mégiscsak melegséget árasztó hold fénye.Álmában nagyra nőt, nagyobbra, mint ahogyan a mamája megteremtette, a genetikai kódokat is meghazudtolva, nem beszélve az őssejt kutatások eredményeiről. Erős, mindenre kész harcossá vált a számára gondot okozó világ bajaival szemben, de nem a gyűlölet vezérelte, hanem a szeretet, mert szeretett verekedni. Nem félt, hiszen ereje, vastagra nőtt karjai, mindent és mindenkit visszariasztottak, a Terminátornak sem volt vele szembe hatalma, csak a csend, mely az őrületbe kergette, ráadásul bedilizett, mert mégis magányos is volt. Büszke volt magára, mert egoista és önző bogár volt, aki minden útjába kerülő rémes és finom falatokat megehetett, kivéve a papírpénzt és anyám tyúkját, de szinte mindent, melyek tovább növelték az erejét, de egyszer csak csapdába esett, és keserves kínbajokkal vergődött benne.
Juhászok mentek éppen arra, az erdő tisztásáról, ahol a Túrós Icával bujálkodtak, szerették, de mégis csak megunták, mert már nem rá vetemedtek, hanem arra, hogy megnézzék az őzeknek, vadnyulaknak kitett csapdáikat, amikor is felfedezték az egyik csapdában a furcsa bogarat. Ámuldoztak is kerekre nyílt szemekkel, csak a Csukjás Pista tartotta csukva, mert vak volt szegény.
Miféle-kiféle származék ez a hatalmas páncélos állat,- mondogatták egymás közt, kinek a szemei olyan szúrósan néznek, hogy az afrikai pálma kaktusz is óvást t jelentett volna be, ha ránézett volna a bogárka. Találgatták is serényen, de egyik sem mert közelebb menni, főleg a falábú Béla, mert gyökeret vert a lecsatolható segédeszköze, a simlis Pistát, aki jól járt ezzel, mert ő perpillanat mástól félt, nem a rettenetes páncélos állattól. A többieknek azonban volt is mitől félniük, mert hatalmas zúgással volt a csapdában a lábát fogott bogár, mint a Tankcsapda együttes koncertjének eleje, se vége. Tanakodtak hát, kupaktanácsot ültek a kinyitott söröskupakok felett, miképpen mit tegyenek, igyanak e meg még egy sört, vagy bontsák fel a pálinkát is. Nem sokra jutottak, de hát üres kézzel mégsem mehetnek haza, miképpen nem is volt aznap más zsákmány, de mit is főzzenek belőle, mert asszonynép sem tudhatja receptjét, mert nem láthattak még ők sem ilyet, a vánkos mögötti pókon kívül, aki ott is beszőtte nekik, mert nem voltak karban tartva, és csak néha napján a porcica dorombolhatott.
Az egyik aztán felkiáltott, hangszála is megszakadt, de egy éppen a fészkére kotlani készülő madárka tojása, egyenesen a szájába pottyant, s rendbe hozta azt, elszakadt a másik is, így csak a tüdeje sípolt már.
Hazavisszük, -mondta a legértelmesebb, építünk neki egy hatalmas karámot, tarjuk ott jólétben, felneveljük, felhizlaljuk, és megnézzük, hogy mi lesz még belőle, mert lehet még ez éppen kicsike is.
A többiek is helyeselték az ötletet, míg közben az egyik bojtárfiú háncsot font fűszálakból, s azt jó erősen a bogár nyakához rögzítette, nem félve attól. Meg sem remegett a keze, mert annyira nem volt már idegrendszere a fiúcskának. Védekezett is a bogár erősen, háború dúlt lelkében, immáron a félelemből, de megszelídült, mikor egy simogató kéz megérintette. Egy keresztszemes kisfiú volt az, aki oly tiszta lelkületű volt, hogy nem ismerte a félelmet. A bogár szelíden tűrte neki mindezt, s jólesőleges érzetében halkan megrezgette potrohát. Nem kellett volna, mert a levegő elviselhetetlenné vált körülötte, az altatógázszerű anyagtól, pedig röhögő görcs váltódott ki az emberekben.
Ez az, - kiáltott fel egyöntetűleg a kis zsákmányszerző csapat-, a miénk most már ez a furcsa teremtmény, nézzétek szelíd ez, mint a ma született bárány, s ha nem is hasonlított éppen arra, a mai naptól az legyen a beceneve: Bárányka
Furcsa az állom, de még furcsább egy bogár számára, mert olyan dolgokat tehet meg, melyeket elképzelni sem lehet, nem hogy kis-bogárként a valóvilágban megtehetné.
Bárányka tehát vígan, s engedelmesen követte az a szemernyi emberi csapatot hazafelé. Útközben út pora piszkolta be a szárnyait, és olyan matt lett, mit a csillagok nélküli éjszaka. Nem zavarta, sőt élvezte is a dolgot, mert pihenés közben haza útfélen a kisgyermek rajzolt rá fontos mértani dolgokat, mely felelősségteljes dolog volt ám, s a bogárka, vagyis Bárányka megérezte mindezt. Hangosan, de jól hallhatóan utánozta a kisfiút, hogy egy meg egy, az kettő, és így tovább, s mikor megtelt a rögtönzött táblácska, akkor csak hanyatt vágta magát az út porában, és megint írható volt a szárnya, vagyis a tábla.
Esteledett. A kocsmában is kikapcsolták a villanyt, az áramszolgáltató szakemberei, mikor megérkeztek a kicsinyke falúba, ahol már égtek a tűzhelyek, az aznapi zsákmány megfőzéséhez, de egyben lett ám nagy szörnyülködés, zsivaj az udvarokon, mikor meglátták a furcsa szerzemény, aki útközben akkorára nőt, hogy a kisfiú a hátán lovagolt, s hangosan ugrásra is késztette. A bogár, jó szöcske módjára ugrott is egyet, de nekicsapódott az udvari kút kávájának, és a fiú beleesett a kútba, ahol nagyot huppant, mert nem volt abban víz, csak iszap. Egyből meggyógyult ám viszont a törött karja, mert gyógyító iszap volt ám az, csak az volt a baj, hogy rosszul forrt össze, mivel nem rakta a helyére, így kénytelen volt magát ölelnie, az anyja karjai helyett.
No, de ott tartottam a bogárka álmában, hogy se kaja, se semmi a faluban, csak tanácstalan, és bicskával megfaragott arcok néztek ki üresen a fejükből, mikor is nem történt semmi sem. Na! Ilyen még nem történt soha a falucska történelmében, pedig az jó messzi múltra tekint vissza, mikor is a kommunisták felépítették társadalmi munkában, csak az alapkövet és az alapító okiratot felejtették el letenni, mert nem volt Lenin kép a raktáron, csak Márciusi ifjak csoportkép, abból is az esti buli után készült képek, így nem követtek el gyalázatot.
Korogtak ám a gyomrok nagyon már, mikor a falú legöregebbe, a szószólók ékköve, lyukat beszélt a hasukba, így abból a korgás eltávozott azon keresztül. Ekkor történt ám meg a nagy csoda! A sok gyomorkorgás egyként szállt a fellegek felé, mintegy felhőt alkotva, s horizont alatt éppen eltűnő nap sugarai, nem mellesleg, sarki fényjátékként jelentek meg rajta, kék-zöld és piros fényekben, attól függően, hogy a sokszámú felhőcskéknek ki-ki volt a gazdája.
A bogárka, vagyis Bárányka is csodálattal figyelte, eme égi tüneménynek színes játékát, de nem folyt a nyála el rajta, mert neki nem volt amúgy sem, hiába verte is volna dühében. Nem mozdult, csak nézett az ég felé, és elgondolkodott, és mivel nem sütötték meg, neki sem volt sütni valója, így hát csak nézett.
Hirtelen azonban egy hulló csillag jelent meg az égen, varázslatos füstöt húzva maga mögött, és még mielőtt kívánhattak volna valamit, meglepetés érte őket, mert annak végén a Télapó ült farmerban, mivel nyár lévén nem volt szolgálatban. Integettek is neki sűrűn, az meg vissza, még be is intett valamelyikőjüknek, csak Bárányka volt szomorú, mert még nem látott ilyet, de nem veszített vele semmit sem, miképpen nem hordott cipőt, a mikulás meg nyolc bakancsba úgysem rakott volna ajándékot.
Na, de ezzel a mesének vége, aludjatok jól, álmodjatok szépeket, addig befejezem a mesét, mert így zavartok, hogy közben olvassátok, amit ír a blogíró bácsi. Akinek nem megy az alvás, az rossz gyerek lehet biztos, mert nem tiszta a lelkiismerete, nem tud elszámolni az önérzetével, és még lehet olyan baja is, amit még az orvoslás sem ismer.
Elfelejtettem valamit. Hát persze, én kitaláltam, mert ti nem találhattátok volna ki, hogy az ízeltlábúak meghatározására használatos kis-könyvben sem megtalálható fajtájú kicsinyke bogár még alszik egy jól megtermett cédrus fa alatt, melyet Csontvári Kosztka Tivadar sem festhetett volna meg szebben, még ha élő faágakat is ragasztott volna a képre.
Ébresszük fel?
Nem, nem szabad. És miért? Találjátok ki.
